Ez egy bakás blog lesz, valószínűleg véges bejegyzésszámmal, mivel a téma egyszer el fog fogyni, pont úgy, mint ahogyan az öreg bakák szolgálati ideje is.

Tulajdonképpen nem szólna másról, mint az 1993-94 évben letöltött, kötelező sorkatonai szolgálat alatt történt esetekről, azok következményeiről, illetve arról, hogy ezek a dolgok milyen nyomokat hagytak bakánk lelkében.

Nem kell világrengető históriákra gondolni, egyszerű és túlélhető történetek voltak ezek. Fiatalemberek lázadó, bohém, sokszor felelőtlen életszemléletét betörni próbáló intézmény generálta élethelyzetek, amiket akkoriban talán nem élveztünk annyira, de nem kellett sok idő hozzá, hogy rájöjjünk, kár lett volna érte ha kimarad az életünkből. Megpróbálom ennek a 12 hónapos kalandnak a tapasztalatait úgy átadni, hogy a fiatalabb korosztály is átláthassa a kiképzés jelentőségét és szükségességét. Úgy leírni, hogy ne egy elavult és kezdetleges, csak a fiatalság idejét rabló hókuszpókusznak gondolják, amiből nekik szerencsére már nem jutott ki.

Háttérinformációként egy pár adat, amit esetleg érdemes tudni a későbbi történetek megértéséhez: Tapolcára vonultam be, 1993. februárban. A Honvédséggel már előtte szerződést kötöttem arra vonatkozóan, hogy anyagi hozzájárulásukkal szerezhetem meg a hivatásos jogosítványt, amennyiben vállalom, hogy a sorkatonai szolgálatot gépkocsivezetőként töltöm le. Így az alapkiképzést követően, meg is kaptam az akkori technika egy nem aprócska darabját, egy DAC 665T- típusú teherautót. A jármű, a dandár lövész zászlóaljának kiszolgálói feladatait volt hivatott ellátni. Azért pedig, hogy ez a feladat technikailag mindig zökkenőmentesen teljesüljön, az autó sofőrjeként én voltam a felelős. Tehát alapvetően ez volt a feladat, emellett pedig az akkoriban mindenkire vonatkozó időszakos feladatok, szolgálatok, stb.

Azt hiszem, jöhetnek lassan a történetek, nem időrendi sorrendben, hanem ahogy az emlékek előtörnek. Megköszönök minden hozzászólást, véleményt, kiegészítést. Nem titkolt vágyam, hogy a blog által másokból is feltörjenek majdnem elfeledett emlékek, történetek. Kerekítsük ki a "mesét", ne gondolja úgy akinek ez kimaradt, hogy nem veszített semmit, ne gondolja, hogy ott nem lehetett tanulni és fejlődni! Még egy olyan javíthatatlanul lázadó is beismerheti, mint én, hogy a fegyelemnek egyes élethelyzetekben nagy haszna lehet.

Hamarosan jön az első történet!